2009. február 7., szombat

Gschwindt

A Bródy Sándor utca és a Puskin utca sarkán áll egy háromszintes, díszes homlokzatú, várkastély stílusú épület, amelynek építtetője Gschwindt György, a múlt századforduló egyik legsikeresebb budapesti vállalkozója volt. Olyan hatalmas vagyon fölött rendelkezett a nagypolgár Gschwindt, hogy megengedhette magának az akkor kiépülő Mágnásfertály közepén a palotaépítést.



A családi vagyont még az 1850-es években édesapja, Gschwindt Mihály alapozta meg az ország első szeszfinomításra alkalmas üzemének beindításával. Nagyjából a mai Corvin mozi környékén, tehát szintén a Józsefvárosban, a mai József körút és Üllői út sarkán állt a Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár két utcára néző hatalmas épülete. A gyár egyre többet jövedelmezett, a tulaj élelmességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a gyártás során keletkező melléktermékekek hasznosítására is nagy figyelmet fordított: 1869-ben megalapította a gyár területén a lepárlás során keletkező forró vízzel üzemelő első józsefvárosi tisztasági közfürdőt.

A cég vezetői azonban nemcsak eredeti ötletekkel, hanem különleges italokkal is gyakran előrukkoltak. A legkedveltebb az aqua vitae, az élet vize volt, amelyeket kis üvegcsében palackoztak a józsefvárosi gyár avatatlan szemek elől elzárt helyiségeiben. S hogy milyen családi legenda fűződik az aqua vitae megalkotásához, azt a Beyond Budapest túráin, Manótól és Gyuritól bizonyosan megtudhatja a kedves érdeklődő!

Édesapja halála után a felhalmozódó vagyon és virágzó üzlet örököse György lett, aki közismerten nagy zenebarát is volt. A palota alagsorában külön zenetermet alakíttatott ki, ahol nemegyszer tartottak szimfonikus hangversenyeket is. Gschwindt gyakran meghívta e rendezvényekre arisztokrata, nagytőkés, politikus barátait, s a kis csodapalota bérlője-lakója volt többek között Szapáry Lajos gróf, vagy Teleki Tibor gróf, az utolsó koronaőrök egyike.




Az épület Bródy Sándor utcai homlokzatát egy ma már sajnos nem működő, ám gyönyörű napóra díszíti, míg a Puskin utcai bejárat fellett a család emlékét őrzi György húszéves fiának kőbe faragott (és csodás módon megmaradt!) portréja.

Forrás - Prusinszki István: Az élet vizének titkát őrző palota www.nol.hu

Nincsenek megjegyzések: